14/05/2026
HU / EN
Van ez az óriási festményem — nagyobb nálam is🌝
Most videóztam és fotóztam le újra, és ahogy néztem, eszembe jutott, milyen időszakban született.
Tél volt. Korán sötétedett, esett a hó, hideg volt, és szinte állandóan otthon voltam a kutyákkal a kis, körülbelül 20 négyzetméteres házikómban. Előtte volt egy rövidebb lakóautós utam újra, és őszintén… nehezen érkeztem vissza. Vagy talán már nem ugyanaz az ember voltam, aki elindult. Minden út után más ember tért vissza. Nem nagyon találtam a helyem, nem éreztem magam igazán otthon. Nem szerettem ezt az új helyet.
Pedig általában bárhol elég gyorsan otthont tudok teremteni magam körül. Talán a kutyák miatt, talán mert ösztönösen kuckósítok be minden teret. De akkor valamiért nehezebb volt a váltás.
Aztán elkezdtem egy új sorozatot festeni.
Folyamatosan festettem. Nemcsak óriási vásznakat, hanem egy csomó bútorlapot is felhasználtam. És közben, amikor éppen nem festettem, elképesztően sokat rajzoltam digitálisan is — szinte folyamatosan, rengeteg mennyiségben. Rengeteg festmény között éltem egész télen. A kis tér lassan megtelt színekkel, emlékekkel, érzésekkel, utazások lenyomataival. Olyan volt, mint egy mini galéria vagy egy furcsa, meghitt alkotótér, ahol a festmények körülöleltek és valahogy megtartottak.
És közben a tér is átváltozott.
Azt hiszem, végül a festmények tették meleggé az egészet.
Otthonná vált.
Nem akartam címeket adni ezeknek a képeimnek, mert szabadon akartam hagyni őket. De ahogy nézem ezt a festményt, mégis érzem benne az egész utat. Az érzéseket, az emlékeket, a tengert is. Belekerült pár kő az óceánpartról, egy kagyló… apró darabok abból, amit magammal hoztam.
Nagyon szeretem ezt a képet.
Jó érzés ránézni.
Kíváncsi vagyok, nektek milyen érzést ad? ✨
⸻
🇬🇧 ENGLISH
I have this huge painting of mine — bigger than me 🌝
I recently filmed and photographed it again, and while looking at it, I started remembering the period when it was created.
It was winter. The days got dark early, it was snowing, it was cold, and I spent most of my time at home with my dogs in my tiny little house, around 20 square meters. Before that, I had gone on another short campervan trip again, and honestly… it was hard to come back. Or maybe I was no longer the same person who had left. After every journey, a different version of me returned. I couldn’t really find my place, I didn’t feel at home. I didn’t like this new place.
Usually I can create a home for myself almost anywhere. Maybe because of the dogs, maybe because I instinctively turn any space into a little nest. But this time, for some reason, the transition felt harder.
Then I started a new series of paintings.
I painted constantly. Not only huge canvases, but also many wooden furniture panels. And when I wasn’t painting, I was also drawing digitally a huge amount — almost constantly, in extremely large quantities. I lived surrounded by paintings all winter long. Slowly, the small space filled with colors, memories, emotions, and traces of my travels. It felt like a tiny gallery or a strange, intimate creative world where the paintings somehow surrounded and held me.
And little by little, the space itself transformed.
I think in the end, it was the paintings that made it warm.
It became home.
I never wanted to give titles to these works because I wanted them to stay open and free. But when I look at this painting now, I can still feel the whole journey inside it. The emotions, the memories, even the sea. There are a few stones from the ocean shore embedded in it, a shell… small fragments of what I carried with me.
I really love this painting.
It feels good to look at it.
I’m curious what kind of feeling it gives you? ✨
