Marics Virágszalon

Hívás Útbaigazítási információk Weboldal

Marics Virágszalon Virágbolt 🌸 Virágárus 🌸 A virágüzlet története

Az azóta már több generációt megért vállalkozást 1928-tól követhetjük nyomon. Marics Sándor

Akkormég 14 éves édesanyám / Babos Erzsébet / Szombathelyre került keresztpapájához a Stubner virágüzletbe tanulónak. a Szakmát kitanulva majd 1940-ben a Stubner úr halála után átvette a virágüzletet és előbb magánkereskedőként majd 1960-tól a Kertész MTSZ virágüzletének a vezetőjeként dolgozott. Nővére / Babos Mária / viszont hozzáment Celldömölkön Varga Nándor virágkereskedőhöz. A város főutcáján két nagy kirakattal rendelkező virágüzletük volt. Mint a mellékelt képen is látható a Mindszenti Bíboros 1948-as látogatása tiszteletére feldíszített üzlet.


Jelenleg is ezen a helyen működik a felújított virágüzlet, melyet 1977 január 1-én vettünk át a Nagynénémtől. 1991 január 1-én megalakítottuk a NEKRO Temetkezési és szolgáltató Kft-t, melybe beleolvadt a virágüzlet tevékenységi köre is. A cég folyamatos fejlődésen ment keresztül és egyszerre több alkalmazottat is foglalkoztat. Az üzletben képesített virágkötők dolgoznak, akik folyamatosan tanfolyamokra járnak, illetve résztvesznek virágkiállításokon, bemutatókon, hogy az ott tanultakkal is a vendégek igényeit szolgálhassák.

23/10/2026
Kisebb méretű fenyős tálak!🖤🕯️
23/10/2026

Kisebb méretű fenyős tálak!🖤🕯️

Nagyobb méretű,fenyős díszítésű tálak kínálata! 🕯️🖤
23/10/2026

Nagyobb méretű,fenyős díszítésű tálak kínálata! 🕯️🖤

22/10/2026

🖤

Mindenszentek 🖤🕯️Kisebb méretű tálak ‼️
21/10/2026

Mindenszentek 🖤🕯️
Kisebb méretű tálak ‼️

Nagyobb méretű tálak Mindenszentekre 🖤Kaphatók illetve rendelhetők‼️
21/10/2026

Nagyobb méretű tálak Mindenszentekre 🖤
Kaphatók illetve rendelhetők‼️

Cím

Kossuth Lajos Utca 13
Celldömölk
9500

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 17:00
Kedd 08:00 - 17:00
Szerda 08:00 - 17:00
Csütörtök 08:00 - 17:00
Péntek 08:00 - 17:00
Szombat 08:00 - 12:00

Telefonszám

+3695420057

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Marics Virágszalon új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória