Kandalló világ & Sírkő világ

Kandalló világ & Sírkő világ Több mint 15 éve egyéni vállalkozóként tevékenykedem e gyönyörű szakmában. Dísztárgyak (óra, váza, hamutál, kínáló tálak) készítését.

Az első időszakban inkább csak kőipari munkákat készítettem megrendelésre és folyamatosan kapcsolatban álltam nagyobb cégekkel, alvállalkozóként segítettem az ő munkájukat. Egyik legsikeresebb munkám- melyre úgy érzem, méltán lehetek büszke-, a városunk (Gyömrő) központi terén található szökőkút, melyet 2009-ben saját terveim alapján készítettem az Önkormányzat megrendelésére. A kút 5 m átmérőjű é

s budakalászi mészkőből készült.
ÖN MEGÁLMODJA, ÉN MEGTERVEZEM ÉS ELKÉSZÍTEM! Cégem a következő szolgáltatásokkal foglalkozik: Kemence-, kerti grill-, kandalló-, cserépkályha építése. Emellett munkám során volt szerencsém olyan nagyobb restaurálási, felújítási munkálatokban részt venni, mint pl.: a gyulai vár külső homlokzatának-, ajtó és ablakkereteinek felújítása, a Vadászház kivitelezése Nagybajomban, Budapesten a Szabadság téren található interaktív szökőkút elkészítése, valamint a MOM parkban lévő „lencse” szobrok készítése. Rövid határidővel vállalok nemes kövekből készült padló- és falburkolást, konyhapultok, korlátok, lépcsők, mosogató- és mosdó tálak, ablakpárkányok, külső lábazat, illetve kerítések készítését.

24/05/2025

Cím

Frangepán
Gyomro
2230

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kandalló világ & Sírkő világ új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Kandalló világ & Sírkő világ számára:

Megosztás

Kategória