Cserépkuckó

  • Home
  • Cserépkuckó
Call Directions Contact the business

Cserépkuckó egyedi kézműves kerámiák szivvel-lélekkel :) Mert merni kell nagyot álmodni és elindulni azon az úton, amit magunk elé álmodtunk!
Így lett a Cserépkuckó is.

Kellett hozzá egy tars és bátorság. Orsi vagyok, 1975-ben születtem Egerben… Na nem fogok életrajzi regénybe belekezdeni, csak minden bemutatkozás így kezdődik. Viszont, amit én mesélnék most,az a találkozás az agyaggal! Mert az meghatározó! A 90-es évek vége felé,még Sopronban, főiskolás koromban akadt a kezembe Babos Ágnes festő és keramikus jóvoltából. Onnantól kezdve nem eresztjük egymást. Hobbiként űztem éveken át “alvó” vágyként lakott bennem, amíg nagyokat forgatva az életemen végül amellett az ember mellett kötöttem ki, aki ugyanakkora szenvedéllyel, kitartással, szeretettel kezdte el használni az agyagot,mint én. Ő már a férjem Norbi. Felrakásos technikával dolgozunk.“Hurkákból” aprólékosan, egyenletesre sodorva és egymásra illesztve készítjük a fejünkben, kezünkben és lelkünkben élő tárgyakat.Nem viccelek ezzel! Hiszed vagy sem, mindegyikben ott vagyunk, mert azt gondolom, másként nem lehetnének olyanok, mint amilyenek. Száradás után kétszer égetjük, natúrban, majd mázasan 980 C fokon. Mindez most még egy második emeleti panelkonyhában és az ebédlőasztalon készül,, de már ott van a gondolatainkban egy ház, műhellyel. Sokféle dologgal találkozhatsz nálunk a letehetetlen pálinkás pohártól kezdve a faliképen át a lámpásig, szélcsengőig, szoborig és még sorolhatnánk…
De tudod mit? Azt gondolom, ha a mindenség úgy akarja, (és persze Te is) találkozhatunk, hiszen semmi nem történik véletlenül! Mit gondolsz? Mi várunk szeretettel! Orsi, Norbi

Édes Rózsák!Ez a gallyas' menyecske azonnal vihető állapotba került,csak mondom,hátha...❤️😘Elkelt ❤️
31/10/2026

Édes Rózsák!
Ez a gallyas' menyecske azonnal vihető állapotba került,csak mondom,hátha...❤️😘
Elkelt ❤️

Édes Rózsák!Ezerrel robogunk a karácsony felé, szavam azért nincs itt,mert a műhelyben eltöltött időtől nem jutok szóhoz...
25/10/2026

Édes Rózsák!
Ezerrel robogunk a karácsony felé, szavam azért nincs itt,mert a műhelyben eltöltött időtől nem jutok szóhoz sem😀❤️!
Készült néhány angyalka,az egyik kedves galéria kérte,hogy esetleg nemelehetnee' valami cseppke angyalokat kitanálni'...hát voltak régen is hasonlók,de szerintem az angyalok ilyenek😘
Mutigálom is itt a fotókon!
Ölelés ❤️

❗❗❗Frissítés!Idénre több házikó elkészítésére nem tudunk rendelést felvenni! Kissé belendültetek😀❤️❗❗❗Édes Rózsáink!Nagy...
23/09/2026

❗❗❗Frissítés!Idénre több házikó elkészítésére nem tudunk rendelést felvenni! Kissé belendültetek😀❤️❗❗❗
Édes Rózsáink!
Nagyon régóta nem "klimpíroztam" itt semmit, igazán olyan elfáradtak lettünk itt a sok menetközbenben' ',hogy nem is nagyon jutott eszembe számtalan szebbnélszebb' gondolat.
Az ősz is ránkrúgta az ajtót,az én nyári forró szélben lengedező elmém ettől kapott némi lelkiturbulenciát',hogy ismét elrohant egy év lassan, aztán már megint a karácsonyról kell regélni....
Ezt a fotót éppen egy esős melankolikus napon készítettem, akkor akartam kirakni nektek színnek,csak mégsem sikerült.
Azóta persze ők már elutaztak, melankólia maradt,bár a nap ma pont sütött.
Rendelések képződnek,és tényleg gondolkodjatok,ha karácsonyi tőlünkvalót szeretnétek,mert a kapacitás és az arra való idő,hogy elkészüljenek bizony igen kurta!
Ölelés❤️❤️❤️

Édes Rózsák!Hirtelennyibe' vihető egy fityegős(🫢😘😀)Pista,kolompolna szívesen valahun',meg ez müzlis bögre esetleg tányér...
01/09/2026

Édes Rózsák!
Hirtelennyibe' vihető egy fityegős(🫢😘😀)Pista,kolompolna szívesen valahun',meg ez müzlis bögre esetleg tányérkával együtt is vagy külön is költözne,ha valaki vágyná,csak mondom!
Ölelés ❤️

Édes Rózsák!Az a tudományosfantasztikus' helyzet állt elő, hogy azonnal vihetőbe van egy váza (ami nem a legnagyobb féle...
14/08/2026

Édes Rózsák!
Az a tudományosfantasztikus' helyzet állt elő, hogy azonnal vihetőbe van egy váza (ami nem a legnagyobb féle' és már el is kelt!) meg egy hosszú szobor azonnal vihetőbe,meg orgonasíp' sorba: mokkás -csésze-korsó.
Csak mondom, hátha 👀❤️😘
Ölelés ❤️

Harcos- és tettestársunk',(meg múzsánk),Pufi ma reggelre odaátról pislog ránk sárga,bájoló szemeivel!Mindig és mindig hi...
09/08/2026

Harcos- és tettestársunk',(meg múzsánk),Pufi ma reggelre odaátról pislog ránk sárga,bájoló szemeivel!
Mindig és mindig hiányozni fog🖤!
Mindig!🖤🖤🖤
2015-2026
Pufink!
🖤

Édes Rózsáink!Mostanában kissé keveset jár itt a szànk(helyette inkább a kezünk), elsősorban azt akarom most mondani, ho...
29/07/2026

Édes Rózsáink!
Mostanában kissé keveset jár itt a szànk(helyette inkább a kezünk), elsősorban azt akarom most mondani, hogy rendeléseket tudunk felvenni,viszont azok elkészülési lehetősége jelenleg szeptember felé ígérhető! 👀❤️Természetesen,ha úgy haladunk hogy mégis hamarabb készül el egy-egy termék, akkor jelezzük!
Ami meglévő rendelés készítjük, köszönjük hőseinknek a türelmes várakozást!❤️
Az első képet nem tudom itt kihagyni,pillanatnyi' állapotunk tükröződése 😀, készleten semmink nincs,a fotókon találhatók is csak rendelhetők❤️☀️
Ölelés,imádás!
❤️❤️❤️

19/07/2026

Egy vidám kis összegzés a mindennapjainkról Fekete által. Fogadjátok szeretettel! ❤️🙂🥰

Édes Rózsàk!Kissé gyorsan nyargalnak velünk a hetek és hónapok,műhelyből szinte ki se keveredünk!👀❤️Meg is osztok velete...
12/07/2026

Édes Rózsàk!
Kissé gyorsan nyargalnak velünk a hetek és hónapok,műhelyből szinte ki se keveredünk!👀❤️
Meg is osztok veletek néhány türkiztéboly'' szépséget,ők már célban ❤️
Élvezzétek a nyarat!
Ölelés 😍❤️😘

Édes Rózsák!Dobozok végtelennek tűnő rámolása közben akadt a kezembe eme két tál,amiről az jutott az eszembe, ebben a jó...
24/06/2026

Édes Rózsák!
Dobozok végtelennek tűnő rámolása közben akadt a kezembe eme két tál,amiről az jutott az eszembe, ebben a jó kis nyáriban,hogy mondjuk hűs dinnyés kockàk milyen jól mutatnának bennük...vagy egy hideg gyümölcsleves?Hmmmm😋😍
Ha esetleg úgy érzi valaki,hogy pontosan neki pedig ez kellene, akkor vihető, mindkettő!
Az egereket pedig nem hagyhattam ki a fotózásból,mert itt óbégattak,hogy nekik így nem lesz gazda,ha nem mutigálom őket, szóval tessék tisztelt nagyérdemű' :mutigálásra itt van két jóképű, nagypofájú egér is,és nyugodtan lehet vinni innen...👀❤️
Mindenkinek pedig,aki rendelt ,de még nem jeleztünk, nincs semmi feledve,de egészen biztosan csúszóban vagyunk, igyekszünk, türelmet köszönjük ❤️❤️❤️

Address


Telephone

+36305534588

Website

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Cserépkuckó posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Business

Send a message to Cserépkuckó:

Shortcuts

  • Want your business to be the top-listed interior service?

Share